A napenergia napkollektoron keresztül történő hasznosítása az un megújuló energiaforrások körébe tartozik, ami a világ egyik legdinamikusabban fejlődő energiaágazata. Ez annak a következménye, hogy a fejlett országokban mindenhol ez az ágazat jelentős állami támogatásban részesül. Magyarországon ez a folyamat még nem igazán indult meg, a pályázatokon elnyerhető támogatások összege a korábbi évek igen alacsony szintjéhez képest 2004-ben még csökkent is, de legyünk bizakodók, mert az EU előírásai szerint a megújuló energiaforrások arányának néhány éven belül a jelenlegi többszörösének kell lenni. |
 |
Mindezeket azért bocsátottuk elő, mert pillanatnyilag a magyarországi energiaárak mellett a napkollektoros rendszerek beruházásának megtérüléséről - támogatás nélkül - nem lehet beszélni. |
 |
Azért van jó néhány érv, ami a napkollektorok alkalmazása mellett szól: |
 |
|
- a földgázárak előbb utóbb közeledni fognak az EU szinthez, ami a gazdaságossági mutatót kedvezőbbé teszi
- nincs szennyezőanyag-kibocsátás
- független energiarendszer
- nagyobb rendszerek létesítésére már 2004-ben megnyílnak EU pályázati lehetőségek
|
 |
Családi házas megvalósításnál vizsgáljunk meg néhány alapesetet: |
 |
|
| - használati melegvíz készítés napkollektorral:2 db kollektor ( 4 m2 ) 200L-es tároló kiegészítő elektromos fűtőbetéttel | 370 000 | | - használati melegvíz-készítés napkollektorral és kazánnal fűthető melegvíztárolóval:3 db kollektor ( 6 m2 ) és 300 L-es tároló | 600 000 | | - medencefűtés ( 20 m2 ) : 6 db kollektor ( 12 m2 ) | 810 000 | - Használati melegvíz-készítés + medencefűtés( 20 m2): 8 db kollektor ( 16 m2 ) 300 L-es tároló | 1 280 000 | | - Használati melegvíz-készítés + medencefűtés( 20 m2 ) + fűtésrásegítés:8 db kollektor ( 16 m2 ) + 300 L-es HMV tároló + 1000 L fűtővíztároló | 2 250 000 |
|
 |
|